Rendkívül sokoldalú a kókuszolaj
Gyakran hallhatjuk, hogy a különféle olajok és zsiradékok a szív- , az érrendszer hatalmas ellenségei. A koleszterintől sokan úgy rettegnek, mintha az valami félelmetes szörny volna. Ez nincs teljesen így, mert a szervezet, ha nem kapja meg kívülről a szükséges mennyiséget, akkor önmaga állítja azt elő, hiszen számos fontos anyagot szintetizál belőle. Ettől még ügyesen bánhatunk a felhasználásával és kiegészítésképpen még kókuszolaj is bátran alkalmazható.
A kókuszolaj igen hatásos és nyomelemekben gazdag, amit ugyanúgy salátákra vagy éppen sütésre is felhasználhatunk. Egyedi tulajdonsági vannak, ami főként abban nyilvánul meg, hogy szobahőmérsékleten a kókuszolaj két formát is felvehet. 24 fok felett folyadékként a hagyományos napraforgó olajokhoz hasonlóan bánhatunk vele, míg 23 fok alatt már zsírrá szilárdul.
A köztes lágy formája pedig remekül alkalmassá teszi a margarinok és a vaj kiváltására. Árban kicsivel haladja a meg az értéke az 1000 Forintot, amit 1 literre számolhatunk. A kókuszolaj új színt visz az ételekbe és megváltoztatja a főzési szokásinkat, de mindez csak előnyünkre válhat.